Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

 lohere.gif

Álmosság:


gyakori, hogy az étkezések után az emberek fáradtnak vagy álmosnak érzik magukat. Egyesek „sziesztáznak" egy kicsit. Ennek az az oka, hogy az étkezés után a gyomornak rengeteg savra, sósavra van szüksége, hogy lebontsa az elfogyasztott ételeket.

Mivel szervezetünknek nincs olyan „tartálya", ami ezt a savas nedvet tárolná, ezért a sósavat a vérből rövid időn belül elő kell állítania a szervezetnek. Ugyanakkor, amikor az étel bejut a vékonybélbe, a nagyon lúgos hasnyál, a vékonybél nyílásába jut, hiszen ha nem így lenne, a gyomorsav „fel-falná" a vékonybelet.

Ez alatt a folyamat alatt a vérben megemelkedik a szénsav, ami a fáradtságot okozza. A lúgos víz fogyasztása étkezés előtt és után egy félórával nagyon hatékony. 


Ízületi gyulladás: ez az úgynevezett „korral járó betegség" főleg a húgysav felnem oldott kristályainak felhalmozódását jelenti. Ez azonban nem a korral ,hanem  a savas bomlástermékek felhalmozódásával összefüggő betegség! Fogyasszuk a maximálisan megengedett mennyiségű lúgos vizet, és fogyasszuk az Alveo nevü gyógynövény dzsúzt, valamint az AKTIV Mona VIE-t (növényi glükozaminnal dúsítva).

Koleszterin: biztos vagyok benne, hogy a koleszterinnel kapcsolatos végszó eddig még nem hangzott el.  A koleszterin szervezetünk egyik nagyon fontos eleme. A koleszterin mintegy 80%-át szervezetünk termeli, nem az ételeken át jutunk hozzá. Vajon jogos-e a koleszterintartalmú ételek fogyasztásától való félelem, és a túl magas koleszterinszint vajon csak ion-egyensúlytalanság? A lúgosvíz, és az Alveo, valamint a Mona Vie fogyasztása jótékony hatással van a koleszterinszint egyensúlyára.

csillagok_1_sor.gif


Az öregedés a szerves bomlástermékek felhalmozódása.

  Lassan akarunk megöregedni, idős korban is egészségesek szeretnénk lenni, és békében szeretnénk meghalni, ha eljön az idő, és színre lép a következő nemzedék.

A fő problémánk nem is annyira az élet meghosszabbítása, inkább az életminősége. Az elmúlt 50 évben az átlagos várható élettartam a nyugati országokban 10 évvel (13%-kal) nőtt. Másrészt azonban bizonyos krónikus betegségek- mint az asztma és az allergia - előfordulása 100%-kal nőtt 10 év alatt! A fő gondunk a savas szerves bomlástermékek felhalmozódása.  Az évek előrehaladtával a szerves bomlástermékek felhalmozódnak a szervezetünkben.

Másfelől még az erősen lúgos ételek is tartalmaznak valamennyi savképző összetevőt, ami a savas bomlástermékek felhalmozódását okozhatja.

Ez az oka annak, hogy a vizelet akkor is lehet savas, ha lúgképző étrendet alkalmaznak.  a vizelet nem a pillanatnyi, hanem az elmúlt évtizedek étrendjét tükrözi.

A vizeletminták - különösen, ha nem pihenés után vesszük le őket - nem érnek semmit,  

Szervezetünkben a leggyakoribb savas szerves bomlástermékek:

az ecetsav, az ammónia, a szénsav, a széndioxid, a koleszterin, a zsírsav, a tejsav és a húgysav.  

Természetesen ezekből néhány összetevőre szükségünk van, de a modern étrenddel és a stresszel az egyensúly felborul, és a megemelkedett szintek ízületigyulladást, köszvényt, reumát stb. okozhatnak.

Miért nem szenvednek ízületi gyulladástól a gyerekek?

Születésünk pillanatában vagyunk életünk „leglúgosabb" állapotában.

A fejlődő embrió az anyából származó lúgos vegyületeket szív fel. Ez az oka annak, hogy a várandós kismamának lúghiány miatti reggeli rosszullétei, továbbá más, kalcium és más lúgképző anyagok hiányára visszavezethető panaszaivannak. Születésünk után minden eltelt nappal egyre több savas szerves bomlástermék halmozódik fel a szervezetünkben. Évtizedekkel később ez a felhalmozódás válik az életkori betegségek fő okozójává. Az emberek ezt és az összesehhez kapcsolódó szenvedést a „normális" öregedési folyamat részeként fogadják el.

Az életkorral összefüggő betegségek természetesen már fiatalabb korban elkezdődnek.

Egyre gyakoribb, hogy fiatal embereknek prosztata problémáik, ízületi gyulladásuk, reumájuk és alacsony libidójuk van.

Azt hiszem, rá kellene ébrednünk, hogy mit eszünk és hogyan „emésztjük meg" a furfangos reklámokat. Nem csoda, hogy sok fiatalnak, aki követi az erősen savképző ételek reklámjaiban oly hatásosan hangsúlyozott életformát, ilyen panaszai vannak.  Meg fogjuk érteni ezt a gondolatot, ha elolvassuk, hogy milyen ételeket ajánlok itt a megachi menükben, és hogy ezért cserébe milyen betegségeket kerülhetünk el. Az öregedés visszafordítása és az életkorral összefüggő betegségek gyógyítása hosszú folyamat.

Mindenki szeretne egészséges maradni öregkorára. Számos terápiát, kezelést, étrendet, gyakorlatot és más eszközt alkalmaznak a hosszú élet reményében, de szerintem nagyobb léptékben kell gondolkodnunk, és az öregedésifolyamat visszafordítását kell kitűznünk célul.

A savas bomlástermékek szervezetben történő lassú, de folyamatos felhalmozódásának a visszafordítása megállítja az öregedési folyamatot, folyamatosan csökkenti a savas felhalmozódást és a tárolt savak mennyiségét. Ez visszafordítja az öregedést, és lassan, de biztosan megszünteti az életkorral összefüggő betegségeket.

A gyors tüneti kezelés több kárt okozhat, mint amennyi jó hatása lehet. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy gyorsan igyekszünk enyhíteni a fájdalmat, és gyorsan ható szereket használunk, így elfedjük az életkorral összefüggőbetegségek tünetei mögött meghúzódó igazi okokat.

Egy tabletta vagy egy injekció nem gyógyítja meg az olyan betegségeket, mint az ízületi gyulladás, a köszvény vagy a cukorbetegség, de átmenetileg csökkenti a beteg fájdalmait. Ezeknek a kezeléseknek káros mellékhatásaik vannak, és hosszú távon (mivel a legtöbb gyógyszer sav) súlyosbítják a problémákat és/vagy más panaszokat is okozhatnak.

Ne napokban, hanem hónapokban és években gondolkozzunk. Az öregedés és így a szerves bomlástermékek felhalmozódása is nagyon lassú folyamat. Az öregedés visszafordítása lúgos ionizált víz ivásával, Alveo valamint Mona Vie termékek fogyasztásával és okosan kiegyensúlyozott étrenddel, ami nem árt, szintén nagyon lassú folyamat.

Tíz évnyi öregedést nem lehet néhány hónap alatt visszafordítani. Jó eredmény eléréséhez folyamatos, hosszú kezelést kell alkalmaznunk. (Alveo kúra)

Amikor végiggondolom azokat a „csodálatos" diétákat, amelyekről főként női magazinokban lehet olvasni hétről hétre, ahol az emberek elmesélik, hogymindössze néhány nap alatt sok kilótól szabadultak meg, csak csóválom a fejemet.

Kíváncsi vagyok arra, hogy ezek az emberek, akik túlsúlyosnak hiszik magukat, mikor fogják megtanulni, hogy ezek a gyorstalpaló fogyókúrák átmenetileg eredményesek lehetnek ugyan  néhány embernél, de többet ártanak, mint használnak.  


csillagok.gifSzabaduljunk meg a mérgektől!

Testünk fantasztikus egység. Számos funkcióját ismerjük, és a tudomány megpróbálja megmagyarázni, de ahogy minél többet tudunk, be kell ismernünk, milyen kevés is volt az, amit eddig tudtunk!

Ami a pH-t illeti, szervezetünk képes olyan vegyi anyagokat termelni, amelyek segítségével fenntart egy bizonyos pH-értéket a szervezet különböző részein.

Még egy nagyon savas diéta esetén is stabilan 7,35 és 7,45 között tartja a szervezet a vér pH-ját.

Ha a vér pH-szintje az artériákban 7 alá csökken, az illető kómába esik vagy akár meg is halhat.

A felesleges savas bomlástermékek természetesen részben kiürülnek a vesén, a tüdőn és a bőrön stb. keresztül, de egy részük elraktározódik a testszöveteiben (nagy pocak a férfiaknál, széles csípő a nőknél) és az ízületekben,ami köszvényt és ízületi gyulladást okoz.

Természetes kiválasztórendszerünk:

A méregtelenítés legfontosabb szerve a vese, a bőr és a tüdő.

A vese szűri ki a legtöbb mérget, így az ammóniát, a sómaradékokat és a húgysavat. Fontos, hogy a veséket melegen tartsuk, és ha a test nedves az izzadástól, kerüljük a hideg huzatot. Csak a meleg vese működik megfelelően.

Sok lúgos víz fogyasztása segít a savak felhígításában, és a vesének abban,hogy a bomlástermékeket kiválassza.

A tüdő kivonja a széndioxidot a szénsavakból. Ez a vért lúgossá teszi, és ez  az oka annak, hogy a vér a tüdőben a legmagasabb pH-jú.


csillagok.gif

A szilárd savak átalakítása folyékonnyá!

A  fő gond az, ami miatt majdnem mindegyik karcsúsító diétának csak rövidtávú hatása van (ha egyáltalán van valami), hogy csak a „könnyen leküzdhető"bomlástermékek (vagy csak a víz) „mennek le", és a nagy has vagy csípő megmarad.

Ugyanez igaz a kristályokra az ízületekbe. 

Ennek az az oka, hogy a bomlástermékek szilárd halmazállapotúak, így a vér nem tudja elszállítani őket.

A szilárd bomlástermékeket először fel kell oldani, és ez nagyon lassú folyamat. (Alveo fogyasztása segít, -  lásd: Alveo menük)

A kristályok az ízületekben, a zsírsavak a férfiak hasán és a nők csípőjén halmozódnak fel - ezekhez nem könnyű hozzáférni.

E területeken nem túl élénk a vérkeringés, és hosszú időre van szükség.

A vízről általában megfeledkeznek a diétáknál, nem tekintik ételnek, pediga diétának nagyon fontos része, hogy sok vizet, ionizált lúgos vizet igyunk.

A lúgos ionizált víz azért fontos, mert minden kiürítendő bomlástermék savas, mint az ecetsav,- koleszterin,zsírsavak, - tejsav.

Ezeket a savakat semlegesíteni kell ahhoz, hogy kiürüljenek.

Gyakorlatok:

Az egészség megőrzése céljából végzett gyakorlatok természetesen általánosságban jót tesznek, amíg nem válnak megterhelővé. Egy kellemes séta a tengerparton vagy az erdőben minden bizonnyal egészségesebb, mint „keményen dolgozni" egy edzőteremben erős elektroszennyezésben és olyan levegőionizációs értékkel, ami már veszélyes.

Így a mérgeket kiizzadjuk, az izmok pedig erősödnek és edződnek. Ha a folyadékbevitel nagyrészt lúgos ionizált vízből áll, az eredmények sokkal jobbak. Ha valaki fiatalabbnak néz ki, még nem biztos, hogy az is.

A plasztikai műtét, ha sikeres, fiatalabbnak láttathat valakit, hiszen néhány öregkori ráncot el lehet tüntetni, és egy női mellet is szebbé lehet tenni, mint eredetileg volt. Néha azonban nem minden alakul a tervek szerint (esetleg a szilikon elkezd szivárogni), és a beavatkozás elég komoly betegséget okoz. Az Alveo fogyasztása nyomán a szervezetünk tisztul az ember jobban néz ki, energikusabb!  


lohere.gif

Szeretnék segíteni!

Érdeklődőknek, információk után vágyódóknak. Mindazoknak, akik szeretnének a legtöbbet megismerni erről a csodálatos termékekről, amit Akuna, és  Mona Vie termékeknek-nek hívnak.

  Ellátlak fogyasztási tanácsokkal, kérdezhetsz bármit!

És nem utolsósorban a lekedvezőbb áron juttatom el hozzád a termékeket, hogy te magad is megtapasztalhasd jótékony hatásait!


Telefon: 06 / 20 / 323-9825

Email:  kislacikah@freemail.hu

Skype: kislacikahu



lohere.gif

Célunk:

Egy olyan társadalomban élni, ahol az emberek egészségesek, energikusak, boldogok és hosszú életűek.


Tarts velünk!

Küld el a linket

http://megachi.hupont.hu/97/legy-fitt-ne-oregedj 

5 barátodnak, hogy ő is segítsen a közös célunk megvalósításában!


lohere.gif 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 129
Tegnapi: 316
Heti: 931
Havi: 5 219
Össz.: 1 133 716

Látogatottság növelés
Oldal: Légy Fitt, ne öregedj!
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »