Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

lohere.gif


Immunrendszert erősítő módszert. 

 

Azt szeretném, hogy széleskörű információval lássam el az ide látogatókat, hogy ők maguk döntsék el mit akarnak ezzel a tudással tenni. Nem az a célom hogy saját véleményemet erőltessem, hanem az hogy  tapasztalataimat, megosszam.

 A gyógyászatban a diktatúrának nincs helye. A legelső kérdés amit fel kell tenni önmagunknak hogy vajon milyen emberiességi célok vezérelnek? Van-e szeretet és megértés mások iránt?
Ez és ne a profitszerzés legyen minden cselekedet mozgatórugója.

Az immunrendszer több funkciót is betölt: elpusztítja az ártalmasnak ítélt élő organizmusokat, semlegesíteni képes bizonyos mérgező anyagokat, lebontja az öreg sejtjeinket az újjáépítéshez, méregteleníti és tisztítja a testet, védekező anyagokat halmoz fel, immunissá képes tenni a szervezetet bizonyos már leküzdött antigének ellen. (Antigén = baktérium, vírus, káros idegen anyag, meg nem emésztett fehérje, stb.)

Kétféle védekező mechanizmusra képes: vagy általános védelmi, vagy egyedi és kizárólag egy bizonyos antigén ellen. Az életünk során különféle fertőzésekkel találkozva immunis védelmet alakít ki ellenük külön-külön. 

Csecsemőknél amíg az immunrendszer még javában formálódik, az immun-védelmet az anyatejben levő anyagok szolgáltatják. Kisbabáknál míg az emésztő rendszer még fejlődik, az ilyen ételek mint müzli, pasztőrözött tehéntej, tojás stb. a babáknál fehérvérűség, cukorbetegség és maradandó allergia okozója lehet, akiknél később az élet során, ha a rossz emésztés ismét bejuttat megemésztetlen ugyanilyen étel anyagokat a véráramba, akkor ahelyett hogy a védekező enzimek és fehérvérsejtek felfalnák ezeket, akadálytalanul keringenek allergiás reakciókat váltva ki. (olvasd el a tej veszélyei menüt is.) 
csillagok.gif
Gyengítő negatív tényezők Ezekkel szinte mindenki tisztában van, ennek ellenére alig van valaki aki tesz ellenük valamit is. Az immunrendszer képessége függ az általános egészség és fizikai fitness mértékétől, az egészséges életmódtól, táplálkozástól, káros szenvedélyektől, de ezektől függetlenül az ellenálló képesség nagymértékben lecsökken a negatív gondolkodásmód, zaklatott életvitel, túlhajszoltság és stressz miatt. A sort lehetne folytatni környezeti és munkahelyi ártalmakkal túlhajszolva az immunrendszert, ideértve lég-, víz-, ételszennyeződéseket, sugárzásokat (például röntgen-felvételek, tévé és computer monitor, mikrohullámú sütő, mobil telefon) stb. 

Az immunizáció, védőoltás szükséges-e vagy sem?

Az eredeti alapindíték valóban logikusnak tűnik: mesterségesen védelmet kelteni bizonyos betegség-mikróbák ellen azok legyengített formájából, emberi vagy állati közegéből készített oltóanyag közvetlenül a szervezetbe való juttatásával. Azaz ha védőoltás létezik valamilyen betegségre, akkor az elkerülhető lenne így. A vizsgálati eredmények viszont megcáfolják ezt a feltételezést. Számos orvos, tudós, szülő a védőoltás ellen van, akik szerint az immunrendszer megerősítése kell és nem pedig a veszélyes mellékhatásokat is kiváltható és többnyire haszontalan oltások. Újabban perek folynak a védőoltások által keltett mellékhatások miatt. 
csillagok.gif
Immunterápia

Az immunterápia mesterséges beavatkozással próbálja befolyásolni a betegség lefolyását, miután a betegség már bekerült a szervezetbe. Bizonyos, vérből, vizeletből stb készített oltóanyag a szervezetbe való juttatásával akarják gerjeszteni a védelmi reagálást. Az eredmények meglehetősen kiábrándítóak. De vajon miért? A válasz ott kereshető, hogy ha a szervezet önmagától nem, vagy alig képes védelmi reakciókra, akkor mesterségesen felingerelve sem lesz erre képes. Azaz egy gyenge immunrendszer ettől még gyenge marad. 

Nem a betegség a hibás, hanem a rossz életmód, toxikusság, táplálkozás, kevés testmozgás, napfény hiánya, stressz. Ezek kölcsönösen egymásra épülő tényezők, azaz minden egyes tényezőt ki kell korrigálni, ha a teljes felerősödést akarjuk elérni. Az immunrendszer képes regenerálódni a testtel együtt. Ne vágyjon csodaszerre, ha az Ön életmódja nem ilyen, mert ugyanoda fog visszajutni. Vannak ugyan immunrendszert erősítő szerek, terápiák, de ezek hatásfokai a helyes életvitel mellett eltörpülnek és legtöbbször csak bizonyos ideig hatnak. 

Számos orvos, szakértő azon a véleményen van, hogy a rák és szinte minden betegség egy egészséges szervezetben nem tud megjelenni.
Egy korai német orvos, dr. Josef Issels szerint a betegség valójában csak a legyengült immunrendszer jele és a hagyományos, csakis a beteg testrészre irányuló kezelés eleve kudarcra van ítélve. Az egész testet és azáltal az immunrendszert kell megerősíteni. 
csillagok.gif
Rák-betegség

Nagyon sok beszámoló van rákból való teljes felépülésre. Ennek az esélye 3 fő tényezőtől függ:

- a máj és más főszervek megmaradt működési képessége,
- az immunrendszer még vissza-regenerálódhatóságának foka,
- a beteg küzdeni akarásának mértéke. 

Sokan nem is hinnék el, hogy milyen nagy az esélyük. Ha a megfelelő tápanyagok anyagcseréje visszaállítható, és ha a kiváltó intoxikációs hatás megállítódik, akkor a szervezet méregtelenítő képességét kell megnövelni, hogy az meghaladja a ráksejtek toxin termelődését, ami kialakít egy kedvezőbb vér összetételt. A megjavult keringés és megnövekedett oxigén-tartalom a test egészére kedvezően hat, és remény van arra hogy visszatartsa, vagy akár meg is állítsa a daganat terjedését és egyidejűleg segítse az immunrendszer vissza regenerálódását.

A küzdelem további sikere azon múlik, hogy vajon a test valahogyan megnövelt természetes antitumor küzdő- és az immunrendszer rákölő képessége meghaladja-e a ráksejtek osztódási képességét.
A legfontosabb tényező nem a rák elterjedtségének foka, hanem a test megmaradt regeneratív képessége.

Másvégről ha a ráksejtek túlságosan is gyorsan roncsolódnak szét, akkor az több toxint halmoz fel, mint amennyit a szervezet képes lenne eltávolítani. Tehát a máj, vastagbél tisztán tartása létkérdés. Azaz megint a megfelelő táplálkozás szükségességéhez (is) jutottunk. 
csillagok.gif
Immunrendszert erősítő módszerek

Meglepően sok könyv, cikk, beszámoló, portál jelent meg bizonyos sikerekről tájékoztatva. A gyógyulás eredete, ezen leírások szerint, több esetben csupán a nyugodt életvitel és nyersen fogyasztott organikus növényi ételek, másoknál különféle és többnyire természetes immun-javító szerek, alternatív terápiák, meditáció és vizuális képzettársítás, néhány különleges orvosság, gyógyszer, valamiféle módszer, de legtöbbször ezek valamilyen kombinációja volt. 
A hatások alapján kategorizáltam ezeket: 

1. "Táplálkozás és életmód" (6 féle módszer),
2. "Egyedi erősítőszerek" (36+ féle), 3. "Technika vagy fizikai terápia" (27 féle) és 4. "Elme okozta hatások" (6 féle). 
(Az alább említett doktorok, szakemberek tapasztalataikról könyvet is írtak, amiket a jobb oldali listán feltüntettem - a teljesség igénye nélkül.) 


1. Táplálkozás és életmód:

1.1 Nyersen fogyasztott bio-organikus vegetáriánus ételek. 

Mint a fentiekből kitűnik, ez a módszer a legfontosabb és a legelterjedtebb. Még a múlt század közepén két német származású doktor próbálkozott ezzel a módszerrel tudományos alapokon. Dr. Josef Issels Németországban és dr. Max Gerson az USA-ban. "Gerson módszere" volt a tökéletesebb és sikeresebb, ennek a hírneve terjedt is el jobban. A módszerének alapja egy speciális étkezés, aminek a többségét nyers zöldségek, gyümölcsök, de főképpen azok levei, zöld leveles saláták, gyógynövények és főzés nélkül készített levesek alkották. Napi 10 kg nyers zöldséget, gyümölcsöt írt elő, illetve az ezekből préselt leveket. Az átállási időszak elején Gerson valamennyi főtt ételt még megengedett. De semmiféle konzervet, sózott, ecetes, kénezett, fagyasztott vagy füstölt ételt nem engedélyezett, a szóját sem. A kálium-dús ételeket javasolta, a nátrium-dús ételeket meg kerülte. A következő kiegészítéseket is hozzáadott az étrendhez: további oxidáló enzimkivonatok, nagy mennyiségű 3 kálium-sóból álló oldatkeverék, szervetlen jód és kálium-jodid oldat ("Lugol"), kevés lenolaj, hasnyálmirigy serkentő bevonatlan pancreatin (a 3. héttől kezdve), pepszin, niacin, méhpempő, B12 injekciók. De a kalcium-, magnézium-tablettákat és más szervetlen ásványi anyagokat megtiltotta. Azt tapasztalta, hogy sok betegnél olyan sok toxin szabadult fel amit a szervezet már nem volt képes kiüríteni, ezért a súlyosabb eseteknél lassabb átmenetet és gyakori kávé-beöntést alkalmazott (az első két héten minimum napi 4-szer), különben a súlyos rákbetegek belehalhatnak a toxin-változásba annak ellenére hogy daganatuk mérete csökkent. Azóta mások a kávé-beöntés helyett inkább májserkentő herbáriákat/gyógyteákat (pl Silybum marianum, Taraxacum officinale) és májserkentő aminósavakat (methionine, taurine) javasolnak. Gerson a megmenthetetlennek vélt betegek kb. felét kigyógyította.

Dr. Issels azt is hangsúlyozta hogy az amalgám fogtömés eltávolítása rendkívül fontos, mert az higanyt szivárogtat a szervezetbe. 

Megjegyzés: Dr. Gerson óva intett a szex-hormon kezeléstől (és általában a hormon-kezeléstől). A kezdeti (3-5 hónapos) látványos javulás után 4 héten belül elveszített 25 beteget. Először 5 betegnél alkalmazta, majd a kezdeti sikereken felbuzdulva további 25 már rákmentes, de még gyenge betegénél akarta használni felerősítésként. Csak öt beteget tudott megmenteni közülük. Ez egy keserű felismerés volt számára. Szerinte a máj tartalékait végképp feléli ez a hormon-kezelés. Amíg még van tartalék, addig javulás észlelhető, majd hirtelen teljes leépülés lép fel! 

Kristine Nolfi, dán doktornő saját maga rák betegségét gyógyította így ki, 100%-osan bio-organikusan termesztett vegetáriánus ételeket nyersen fogyasztva. Egy kis farmja volt, ahol saját maga és permetezőszer nélkül gazdálkodott. Elvették a doktori beteg-gyógyítási engedélyét, mert "veszélyes és nem engedélyezett" módszerrel gyógyított. Ennek ellenére híre elterjedt Skandinávia-szerte. Az új-zélandi dr. Eva Hill ugyancsak ezzel a módszerrel először saját maga rákját gyógyította ki, majd másokon segített. 

Az amerikai származású dr. Norman W. Walker élete lehet egy bizonyíték a kétkedők számára. Saját magát gyógyítva fedezte fel a nyers ételekben rejlő gyógyító-erőt. Száz évnél is jóval tovább élt és állítólag egy baleset okozta a halálát. Szerinte minden étel kerülendő amit 125 Fahrenheit (51 Celsius) fok fölé melegítettek, mert elveszíti az életerejét, enzimjeit, vitaminjainak, tápértékének döntő hányadát, a fehérjék eldeformálódnak, az étel élettelenné válik és a szervezet számára mérgező szervetlen savak keletkeznek. Walker egy általa forgalmazott préssel sajtolta ki a zöldségek, gyümölcsök leveit. A nyers étrendje mellé még napi 2-3 liternyi frissen préselt leveket is fogyasztott. A sárgarépalé volt a legfontosabb számára. Kerülte a kenyeret, tésztákat, müzlit, cukrot, tejet, húsokat, szóját, földimogyorót, sót, csípős fűszereket, ecetet. A gabonaféléket csakis csíráztatva fogyasztotta. Állati termékek közül csak a tojássárgáját és néhány világosabb sajtot fogyasztott csak. A rendszeres beöntés tisztító hatását is hangsúlyozta. Száz évesnél idősebben magáról azt vallotta, hogy jobban érzi magát mint amikor 30 éves volt és nem ünnepli meg a születésnapjait mert az szerinte értelmetlenség. 

Számos orvos gyógyította ki saját maga megmenthetetlennek vélt betegségét az étkezés megváltoztatásával, a vegetáriánus és többnyire a nyers étkezésre helyezve a hangsúlyt. A jobb oldali könyvlistán találja meg őket és könyveiket a teljesség igénye nélkül. 
csillagok.gif

1.2 Tarackbúza leve

Ann Wigmore fedezte fel a gyógyító hatását önmagán és bio-organikus vegetáriánus étrenddel párosítva rák-betegségét gyógyította ki. Victorias Kulvinskas-szal közösen megalapította a Hippocrates Egészség Intézetet és azóta a tarackbúza kifacsart levét világszerte alkalmazzák. Minél kisebb a centrifuga sebessége, annál nagyobb a lé tápértéke. (Most nemrég került nyugaton a piacra egy nagyon lassan forgó, amolyan nagyobb húsdaráló kinézetű préselőgép.) Ausztráliában, Japánban újabban a fiatal árpa gyenge zöld szárából készített porkivonatának bizonyos kismértékű immunrendszert megerősítő hatását jelentették. Az ausztrál S.A.F.E. vállalat is kínál ilyen, permetezőszer nélkül növesztett termékeket. 

1.3 (sötét) Szőlő

A dél-afrikai Johanna Brandt természetgyógyász fedezte fel, amikor is saját gyomorrák betegségét kúrálta ki vele még az 1920-as években. Hat héten keresztül semmi mást nem evett csak szőlőt, és a sötét szemű fajtákat hatásosabbnak vallotta. Azóta talán ezrekre is rúghat azoknak a száma, akik méltatták ezt a módszert. Sajnos ma már szinte lehetetlen permetezőszer nélküli szőlőt kapni. Néhányan azt tanácsolják, hogy langyos vízbe áztatás és alapos leöblítés szükséges. Csak azoknak javasolható, akik a nagy mennyiségű szőlőcukrot tolerálják. 
csillagok.gif
1.4 Zöldséglé terápiák 

A 6 héten keresztül tartó osztrák Breuss-módszer (egy léböjt) alapja a frissen préselt, bio-organikus főképpen cékla (300 g), kevés sárgarépa (100 g), zeller (100 g), burgonya (70 g) és még kevesebb retek (30 g) leve, aminek a napi maximális mennyisége (az erős volta miatt) fél liternyi lehet csak. Ezt herbária gyógyteák, hagymás és nyers zöldséges "leves" egészítik ki, minden más étel tilos. Ez is állítólag tízezreket gyógyított meg. 

A német származású dr. K. H. Pöhlmann professzor az angol nyelvre fordított Breuss könyv előszavában ezt írta:
"...A rák tulajdonképpen a test teljes mértékű toxikusságának betegsége, és az emberek manapság sokkal több vegyszereknek vannak kitéve, míg az étel sokkal jobban finomított - vagy elpusztított..."
"Évekig nem tudtam megmagyarázni hogy ez a diéta miért hatásos... Néhány évvel később ráleltem egy cikkre, amit a san-diegoi dr. Royal Rife írt, aki felfedezte a rák okát (lásd Barry Lynes: The Cancer Cure that Worked, 1987). [A daganatos növekedésért nem közvetlenül, hanem közvetetten vírusoknál is kisebb méretű mikroorganizmusok felelősek.] Ez döbbentett rá hogy Rudolf Breuss milyen zseni volt. A titok kulcsa az étkezési rákgyógyításban nemcsak a[z aminósavakból álló] fehérjék teljes hiánya miatt van, de amiatt a tény miatt is, hogy a levek miatt a páciens szervezete lúgos lett. Ugyanis Enderlein professzor még 1940 táján kimutatta, hogy a vírusok csakis savas [egyúttal oxigénhiányos, pozitív elektrosztatikus töltésű] környezetben tudnak fennmaradni."

Azaz a nyers növényi - lúgosító - levek gyógyító hatásúak. Dr. Lothar Wendt 1989-es tanulmányában rámutatott hogy a sejt-membránok protein túlterhelése számos degeneratív betegséghez vezet. 

Ahogy Rudolf Breuss is állította, a gyógyulás esélye nagymértékben leromlik sugárkezelés, vagy kemoterápia esetén, amik roncsolják az immunrendszert. A lé-terápiás böjt első két hete rendkívüli akaraterőt és kitartást, megpróbáltatást igényel. A 2. hét után a fájdalmak fokozatosan megszűnnek. - írja dr. Pöhlmann, "Aki elhatározza, hogy kipróbálja ezt a böjt-terápiát, nem hagyhatja abba a harmadik hétnél. Én személy szerint nem tudok egy olyan rákos személyről sem, aki túlélte volna a megszakított terápiát."

Ez a terápia a "halálos"-nak vélt betegek kb felét kigyógyítja, de sikeresnek bizonyult még Multiple Sclerosis, vese-fertőzések, bőrfertőzések, vérmérgezés, fehérvérűség, ízületi gyulladás, gyomorbántalmak, stb. ellen is. 

A magyar dr. Ferenczi Sándor 1961-től nagy mennyiségű nyersen kipréselt céklalevet használt fel rákos betegeinél, napi akár 1 liternyit is 3 hónapon keresztül, mindennap. Szerinte a nyers cékla vörös színező (betain) anyagában levő anthocyanin az igazi aktív anyag, ami tumorellenes és vérkép javító. Ez ma már fagyasztott por alakban is készül, de annak eredményességéről még nincs információm. A biológiai (azaz bio-organikus) termesztésű cékla javasolt, amit permetezőanyag és szintetikus nitráttartalmú műtrágya nélkül termesztenek.

Megjegyzésként ideírom hogy a céklafogyasztás során a széklet és a vizelet erőteljesen pirossá válhat. Ne ijedjen meg ettől, ez nem vér! 
David Hudson szerint ezek a levek (szőlő, sárgarépa, cékla, valamint aloe vera) tartalmazzák a legtöbb monoatomos ródiumot és irídiumot és főleg ezért hatásosak a rák ellen. (lásd 2.16) 
csillagok.gif
1.5 Erjesztett ételek

Számos német doktor tett érdekes megállapítást. Dr. Johannes Kuhl arra a megállapításra jutott, hogy a daganatos sejtek által termelt tejsav nem azonos a tejsav baktériumok által termelttel. Szerinte az előbbi tejsav a polarizált fényt balra, míg ez utóbbi jobbra fordítja el. A tejsav baktériumok által termelt tejsav ezért tumorellenes hatású.

Dr. Johanna Budwig jó minőségű lenolajat, pasztörizálatlan és adalékanyag mentes tehéntejből egyedileg erjesztett túrót és többségében nyers ételeket javasolt. Az így, tejsav baktériumok által, keletkezett túró nagy mennyiségű kén-aminósavakat is tartalmaz (cysteine, methionine), amik a lenolaj poli-telítetlen zsírsavaival keverve segít a beteg sejtek oxigénesítő energia termelését visszaállítani. Megjegyzésként szeretném felhívni a figyelmét, hogy manapság a nagyüzemi tejtermelés teljesen más minőségű túrót állít elő. A mai tehenek takarmányozása, túlzásba vitt tejserkentése, legyengült immunrendszere és baktériumok, kémiai szennyezők és adalékok jelenléte manapság erősen megkérdőjelezi a siker eredményességét. (Kérem olvassa el a tej káros hatásairól szóló cikkemet is.) A későbbi kutatások szerint bizonyos gabonafélékből erjesztett ital készíthető, aminek szintén vannak hasznos tulajdonságai. Elterjedt még a kombucha is (erjesztett tea), amit csakis cukor nélkül szabad készíteni, de annak hatása kissé alábbmarad a gabonafélék erjesztett, de alkoholmentes italától. Ezeket csak erősen hígítva és egyszerre keveset véve ajánlatos fogyasztani, mert savasító hatásúak. A svájci Biotta cég készít saját módszerrel erjesztett (Breuss-) zöldségleveket, amik lúgos kémhatásúak és rákgyógyítók. Néhányan gyógyteák édesítetlen erjesztését próbálják mostanában, ezekről még nincs elegendő információm. 
A savanyított káposzta erjesztése közben keletkező izothiocyanát vegyületről finn tudósok állatkísérleteknél kimutatták a rák kialakulását akadályozó hatását. 
A fermentációval átalakított búzacsíra (Avemar) is kis immunerősítő, elsősorban rákos betegeknek ajánlják. 
csillagok.gif
1.6 Pectin

A citrusfélék gyümölcseinek fehér rostos szövetei, amik közvetlenül a héj alatt vannak, kimutathatóan segítenek a rák elburjánzásának meggátlásában. Dr. Lawrence Taylor napi 15 grammot is javasol, akár kapható kivonat formájában is. 

2. Egyedi erősítőszerek
2.01 Gyógynövények


Mielőtt használná ezeket, kutassa fel az esetleges káros mellékhatásokat is! 
Csak egynéhányat szeretnék kiemelni a helyhiány miatt. Az amerikai dr. Harry S. Hoxsey természetgyógyász alkalmazott gyógynövény terápiát ('amarga', 'berberis' gyökér, varjútövis kéreg, bojtorján, édesgyökér ('liquorice'), 'poke' (alkörmös?) gyökér, 'prickly ash', vörös lóhere, 'stillingia' gyökér és kálium-jódid) több-kevesebb sikerrel. A hatóságok nyomására számos államban megalakult klinikáit le kellett állítania. Bár a jogi pereskedésből győztesen került ki, de módszerét az USA-ban mai napig sem engedik, de például Mexikóban viszont nem tilos.

Jelenleg dr. Keith Block alkalmazza a saját ACBA ("Anti-Cancer Botanical Agents") szereit kínai gyógynövényekből.

A brazil/argentin pau d'arco vagy tajibo fából állítólag tumorellenes szert készítenek helyileg, de Amerikában feketelistán van.
A 'chaparral tea', ami kimutathatóan rákellenes 'nordihydroguaiaretic' savat tartalmaz, mégis az USA-ban tilos rák ellen felírni.
Még néhány, feltehetőleg immunerősítő gyógynövény: vörös lóhere, birkasóska (Rumex acetosella), bojtorján, 'echinacea', 'golden seal' (Hydrastis Canadensis), ginszeng, nadálytő, ginkgo biloba, fagyöngy, macskakarom (Uncaria Tomentosa), neem (Azadirachta Indica), graviola (Annona Muricata), Nopal kaktusz (Opuntia Ficus Indica), galagonya, aloe vera.
További hasznos információ angolul: 1, vagy 2, vagy 3, vagy 4. 

Dr. Hulda Regehr Clark igen hatásos parazitaölő gyógynövény-kombinációjáról lett ismert, amit könyveiben is javasolt. Ezek ma "Hulda Herbs"-ként ismeretesek: - dióhéj körüli zöld burok (amíg még nem vált feketévé), - Artemesia Absynthium bokor levelei és - frissen őrölt szegfűszeg (a bolti őrölt és szárított "nem ér semmit"). Ezek pontos elkészítési leírása szerepel a jobb oldalon feltüntetett könyvének Receptek fejezetében. Clark szerint legfontosabb teendő a "propyl alcohol" teljes kiiktatása (kozmetikai szerek, sampon, haj-spray, szájöblítő, borotválkozó szerek, test-krémek stb.-ből) és a nehézfémek, és bármi más toxin kiiktatása ételekből, testből és a ház körül. Szerinte ezek és a paraziták felelősek szinte minden komolyabb betegség megjelenéséért. 
csillagok.gif
2.02 Essiac gyógytea

Tudomásom szerint ez egy hatásos immunerősítő gyógytea. Az 1920-as évek elején egy kanadai nővér, René Caisse állította össze egy mellrákból gyógyult betegtől tudva meg, ami feltehetőleg egy indián eredetű gyógykúra volt. Az eredeti keverékből csak 4 gyógynövényt hagyott meg, és ezek leghatásosabb arányát tapasztalati úton határozta meg. A szer sikere gyorsan elterjedt, és a Királyi Rák Bizottság 1937-ben megállapította hatásosságát a rák ellen. 1939-ben a kanadai parlament kis híján legalizálta mint rákellenes szert. Az azóta nyert tapasztalatok szerint a mirigyekre jótékony hatású, emésztést segítő, általános immunrendszeri erősítő és ezért nemcsak a rák ellen hatásos, de a gyomorfekély, nátha ellen is, sőt egyes állítások szerint az AIDS ellen, valamint II-es típusú cukorbetegség ellen is. Rendszeressé teszi a vastagbél működését és ezáltal tehermentesíti a májat. Ezrekre tehető a teát kipróbáló és méltató egyének száma az utóbbi 80 évben, számos halálos beteget gyógyított ki. Csak azoknál volt sikeres, akiknél a létfontosságú szervek egészségesek maradtak. A negyvenes évektől kezdve, amerikai nyomásra, a tea feketelistán van. Erről elkészült egy külön cikk magyarul, részletes ismertetővel, tanácsokkal, forrásokkal, forgalmazókkal. 
csillagok.gif
2.03 Enzimdús kiegészítőszerek

(Egy új kiegészítő cikk készült erről.) 

Hans Nieper, egy nemrég elhunyt német rák-gyógyász a táplálkozás fontossága mellett enzim- és más kiegészítőszereket javasolt az immunrendszer aktiválására, a máj megerősítésére, az általános anyagcsere serkentésére. Nieper 50%-os életben maradási esélyben határozta meg módszere eredményességét a gyógyíthatatlannak vélt betegeknél. Ezen életben maradt személyek, ha még 18 hónapig életben maradtak, akkor ők jó eséllyel ki is gyógyultak halálos betegségeikből. 

Az angliai dr. Alec Forbes javasolta és azóta a Bristol Rák Segítő Központ kombinálja a többségében nyers vegetáriánus diétát csíráztatott magokkal, bizonyos enzimekkel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, ginszenggel, máj-serkentő gyógynövényekkel, valamint béltisztító beöntésekkel, vizualizációs képzettársítással, relaxálással, meditációval és természetgyógyászati spirituális gyógyításokkal. 

Dr. Ernst Krebs, dr. John Beard és dr. Dean Burk azt állítják, hogy a fehér vérsejtek számára a rákos sejtek elérhetőbbé válnak, ha az azok körül kialakult fehérje-bevonatot sikerül leroncsolni. A Wobenzym vagy az Eibenzyme termékek állítólag ilyen hatásúak, erről többet is olvashat World Without Cancer c. könyv 5. és 6. fejezetében E. Griffin tollából, és amik többek között az alábbi 2.04 és 2.18 alatt ismertetett anyagokat is tartalmazzák. 

2.04 Pancreatin

Az amerikai dr. W. D. Kelley máj-, hasnyálmirigy és más szervi rákbetegségben szenvedett, életben maradását csak 1 hónapnyira hitték. Saját magát gyógyította ki vegetáriánus nyers ételekkel és néhány kiegészítő szerekkel, amik közül ő maga a hasnyálmirigy enzimtartalmú 'pancreatin'-t tartotta a legfontosabbnak és nagy mennyiségben szedte. Azt fedezte fel, hogy a pancreatin nacsillagok.gifgyon hatásos tumorellenes szer, talán túlságosan is gyorsan hat. Akárcsak Gerson, ő is azt látta a betegeinél, hogy a túl gyors daganatpusztulás, a bomló rák fehérjék miatt, hirtelen nagy mennyiségű toxinokat szabadítanak fel, és ha azokat a betegek szervezete nem képes eltávolítani, akkor az halálos is lehet. Ezért 'Epsom só'-t, és kávé-beöntést is javasolt a veszélyes kezdeti időszakra. Az orvosi szakirodalomban először neki sikerült a hasnyálmirigy-rák betegség végső fázisában levő szenvedőket 5 évnél is tovább életben tartani, sőt a módszeréhez szigorúan ragaszkodókat pedig teljesen kikúrálni. 

Kelley klinikailag egy viszonylag egyszerű tesztet javasolt a rák előzetes kimutathatóságára. Eszerint minden étkezés után 6-8 pancreatin tablettát szedve 4 hétig, ha az illető rosszabbul érzi magát (hányinger, fejfájás, kimerültség), akkor nagy bizonyossággal rákos, és ezzel ellentétben az egészségesek közérzete pedig javulni fog. Ezt a tesztet csakis klinikai felügyelet mellett szabad végezni. 

csillagok.gif

2.05 Nagy mennyiségű C vitamin

Dr. Evan Cameron és dr. Linus Pauling nagy mennyiségű C vitamin kúrát alkalmazott. Napi 10 gramm mennyiség jelentősen megnövelte a halálos betegek életben-maradási esélyét. Egyes kutatók felhívják a figyelmet a szintetikusan előállított C vitamin számos mellékhatására, ugyanakkor a természetes C vitamin igen nagy mennyiségben szedhető. Természetesen van egy felső határ, ahol hasmenés léphet fel, de ehhez már igen jelentős mennyiség kell.

Dr. Robert F. Cathcart rámutat, hogy a szervezet számára igényelt és tolerált mennyiség arányosan nő a betegség fokával, igen súlyos betegségeknél akár napi 200 gramm is szükséges, míg ugyanaz a személy egészségesen napi 10-15 grammot tud csak tolerálni hasmenés nélkül.

A német dr. Matthias Rath L-Lysine és L-Proline-nel kombinálja a C-vitamin terápiát, az étrend teljes megváltoztatásával. Ötnyelvű honlapján olvashat Schmidt Ilona agyrákjának sikeres kezeléséről is. 

csillagok.gif

2.06 B3 vitamin (niacin esetleg nikotinamide)

A múlt század derekán a kanadai származású, de idős kora ellenére ma is aktív Dr. Abram Hoffer édesanyjának írt fel nagy mennyiségű niacint (B3 vitamint) szenilitás ellen. Először ő maga is meglepődött a hatalmas javuláson. Nemcsak a szenilitás ellen volt hatásos, de az ízületi gyulladás ellen is, a krónikus neuralgia ellen is, a látás is javult, a koleszterin szint csökkent, az életkedv is feltámadt, az energiaszint megnőtt. Az édesanyja további 21 évet élt igazi szenilitás nélkül, olyannyira rendbejött, hogy két könyvet is írt gyermekkori, farmon felnevelkedett élményeiről. Hoffer ezt a vitaminkúra sikerének könyveli el, ami niacin (B3 vitamin), C vitamin és E vitamin szedéséből állt.

Dr. Hoffer azóta 134 halálos beteget is kezelt vitaminkúrával, statisztikailag igazolni tudja, hogy az általa javasolt módszer nemcsak jelentősen megnöveli az életben-maradási esélyt, de jelentős javulást is hoz a kortünetekben, életvitelben. Dr. Hoffer a mai napig közel 500 cikket publikált és 15 könyvet írt, a szakma mégse nagyon figyel fel rá, szerinte azért, mert a vitaminokat nem lehet szabadalmaztatni és nem hoznak annyi hasznot mint a a gyógyszerek. 

csillagok.gif

2.07 Nagy mennyiségű A vitamin és E vitamin

Az amerikai R. Adams és F. Murray hívta fel a figyelmet a nagy mennyiségű A vitamin szükségességére. De rákos betegeknél nem javasolható. Szerintük a szennyezések és a nem természetes életkörülmények (permetezőanyagok, nehéz fémek, más mérgező anyagok, ételadalékok, nitrátok, étel allergia stb.) miatt több A vitamint használunk fel, mint amennyit felveszünk. Még egy egészséges ember is csak nehezen tudja biztosítani a megfelelő mennyiséget. A táplálékkal felvett béta karotén egyharmada szívódik csak fel és annak is csak a fele válik A vitaminná. Igen jelentős mennyiségű sárgarépa, zöld leveles saláta, csukamáj olaj, tojássárgája tudja csak pótolni. A májkrémekben, májban is van jelentős mennyiség. Vitaminhiányos felnőtteknél napi akár 15'000 - 20'000 i.u., lehetőleg természetes kivonatú A vitamin is szedhető, 100 mg E vitaminnal, valamint C, D vitaminokkal, B vitaminok teljes skálájával kombinálva, de vassal együtt szedni nem ajánlatos, mert a vastabletta az E vitamin hatását megakadályozza. Az ennél nagyobb mennyiségű A vitamin fejfájást okozhat. 

csillagok.gif

2.08 Beta-1,3D-glucan (vagy "Immutol")

Ez egy természetes polysaccharide anyag, amit élesztő- vagy bizonyos gombasejtek falaiból vonnak ki. A béta glukán gyógyászati elterjedtségi fokára utal, hogy egy Medline Internet keresés, több mint 6000 helyen tünteti fel a szakirodalomban. Kimutatható természetes immunerősítő hatása van. Ez annak köszönhető, hogy a baktériumok sejtfalának ez az anyag egy jelentős összetevője és a szervezet ezzel ismeri fel a baktériumok jelenlétét és általános immun-aktivizálást okoz. Szedésével az immunrendszer macrophág sejtje a fázisváltozásainak kikerülésével gyorsan aktivizálódik. J. Bogwald kimutatta bizonyos rák (melanoma, mastocytoma és mások pedig mellrák, prosztata-rák) sejtjei elleni hatását, amit azóta számos tanulmány is megerősített. Azaz a szervezet számára ezzel bizonyos ráksejtek felismerhetővé válnak. Különösen hatásos más szerekkel együtt, vagy például nagy mennyiségű C vitamin jelenlétekor, ami valószínűleg synergist hatásként jelentkezik. Továbbá használt még fertőzések ellen, nukleáris sugárzást kapott személyeknél, koleszterin-szint csökkentő, seb-heg gyógyító, és igen jó eredmények vannak AIDS ellen is. Káros hatásáról nem találtam jelentést. 

2.09 Krebiozen

Az 1950-es években Amerikában nagy port kavart fel egy szer, aminek a neve Krebiozen volt. A jugoszláv Dr. Stevan Durovic útmutatása alapján Dr. Andrew Ivy használta immunerősítésre, rák ellen. Bizonyára sejti mi lett a sorsa, bírósági megidézés, a krebiozen fekete-listára került és Dr. Iwyt minden rangos posztjáról menesztették. Csakhogy olyannyira hatásos volt, hogy a tárgyalásig vagy 500 orvos használta és bizonyos források szerint közel 20000 betegen alkalmazták. Dr. Iwy maga 6 év leforgása alatt 687 páciensén alkalmazta. Ezen betegek 70 %-nál volt kimutatható javulás, és 50 %-nál pedig határozott javulást észlelt. Dr. Iwy kollégái és betegek ezrei tanúsították gyógyító hatását, ennek köszönhetően Iwyt felmentették, de a szert mégis tilos használni! A tárgyaláson kiderült, hogy a rágalmazó orvosoknak vagy sohasem volt birtokukban ez a szer, vagy megvesztegetve hamis vallomást tettek. A hatvanas évektől kezdve a hatóságok még keményebb ellenkampányba kezdtek és ez a mai napig is tart. Egy azóta is betiltott könyv neveket említve tárja fel kik is mozgatták a háttérben a szálakat és dokumentumokkal, betegek írott nyilatkozataival és orvosok tapasztalataival bizonyítja hogy volt jelentős tumorellenes hatása a szernek. 

2.10 Peptid-kezelés (Burzynski Institute, Houston)

A lengyel dr. Stanislaw Burzynski még a 60-as évek végén figyelt fel arra, hogy a rákbetegek vérében, vizeletében levő peptidek (2 vagy több aminósavból álló fehérje-töredékek) száma jelentősen kevesebb. Ezeket a peptideket később 'antineoplaszton'-nak nevezte el. ('neoplaston'=tumor) Szerinte velük a rákos sejtek 'átprogramozhatóak' a téves osztódási és nem specifikus beállítottságukból. Különösen az agyrák bizonyos fajtáinál tapasztalt áttörő sikert. A kommunizmus elöl menekülve az USA-ban telepedett le, de ha azt hitte hogy szabadabb lesz, akkor nagyon nagyot tévedett, mert olyan meghurcoltatás fogadta, amit még álmában sem gondolt volna. 1983 és 1995 között négy egymás utáni, az FDA és a U.S. legfőbb államügyész által kezdeményezett esküdtszéki tárgyalás összes vádpontja alól mindig sikeresen került ki, amire eddig még nem volt precedens. Számos szakember állt ki nyíltan Burzynski mellett, sőt még néhányan az esküdtszéki bírák közül is tiltakozásuknak adtak hangot, amilyen jogsértő módon kezelték dr. Burzynskit. 

Az FDA engedélyével végzett klinikai tesztek során 1991-ben 20 astrocytoma (egy gyakori gyermek agyrák-fajta, ami szinte nem reagál semmiféle más hagyományos kezelésre) páciens közül 4 teljesen, 2 részben felépült, 10 esetnél 'objektív stabilizáció' volt észlelhető, akik közül később 2 részben felépült, csak 4 esetben nem használt a szer. Egy újabb, a perek után engedélyezett teszt során 29 'végzetes' beteget kezeltek, akik közül 13 teljes felépülést ért el, 8 másik pedig részbeni vagy kezdeti gyógyulást mutatott, 8-nál nem volt változás.

Dr. Robert E. Burdick orvos is hasonló eredményességi százalékokat

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 193
Tegnapi: 153
Heti: 679
Havi: 4 967
Össz.: 1 133 464

Látogatottság növelés
Oldal: 95.Immun katalógus...
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »