A tanulás, a tudás nem csak akkor ér valamit, ha arról van diplomád, vagy valamilyen szakképesítésed, hiszen minden nap, az életed során találkozol valami újjal, és ha figyelmes vagy, mindig tanulsz, tapasztalsz valami újat, aminek köszönhetően több leszel.

 

Albert Einstein egykor azt mondta, “minden ember zseni, de ha elítélsz egy halat azért, mert nem tud fára mászni, akkor az a hal egész életében elhiszi, hogy milyen buta és semmire sem jó.” Ezért van számos országban nagy bajban az oktatási rendszer, mert minden diákra ugyanaz az elvárás vonatkozik, hogy minden tárgyból jól kell teljesítenie, ami egyszerűen képtelenség, sőt, sok gyerek életében az iskola szorongást és szenvedést okoz, hiszen lehetetlen számokkal, jegyekkel minősíteni egy fiatal tudását, intelligenciáját.

A Dalai Láma ezzel kapcsolatban a következő bejegyzést tette közzé:

“A modern oktatás az anyagi javak elérésére, megszerzésére összpontosít, a belső, lelki értékek hangsúlyozására viszont nem. Azonban nagy szükség lenne arra, hogy a fiatalok tudják azt, hogy milyen fontosak az érzelmek, a gondolatok, az együttérzés, a segítőkészség, mert csak ezáltal lehet egy békésebb világot teremteni.”

 

A kritikus, logikus gondolkodást az iskolák többségében nem tanítják, sőt teret sem engednek annak, hogy a gyerekek használják a fejüket, fejlesszék az érvelési technikáikat, a logikus gondolkozásukat.

És mit látunk, ha körülnézünk? A legtöbb iskola egyszerűen újratermeli a társadalmi egyenlőtlenséget, hiszen az oktatási rendszer nem segít abban, hogy ha tanulsz, akkor valóban megbecsült szakmád lehet, és jólétben élhetsz. Erről az iskolákban szó sincs, a lényeg az, hogy minden diák tanuljon, kapjon átmenőt minden tárgyból, majd később, lesz ami lesz. Igen ám, de a lexikális tudás vajmi kevés a boldoguláshoz, ahhoz önbizalomra, lelki erőre, tartásra, az érzelmek kifejezésére, irányítására is szükség van, de hogy tegyen szert ilyesmire a diák, mikor sok esetben a megalázás a színtere az iskola.

A Dalai Láma is úgy véli, ha az iskolában megtanítanák az ön- és egymás elfogadására, szeretetére a gyerekeket, akkor ma a világ egy együttérzőbb, békésebb hely lenne.

Az iskolák többsége viszont arra tanítja a gyerekeket, hogy kövessék a szabályokat, haladjanak a már kitaposott úton, pedig ehelyett arra kellene sarkallják a fiatalokat, hogy miként legyenek felelősségteljes vezetők.

És amíg ez a változás nem következik be, addig folytatódni fog az anyagi javak hajszolása, és mindennél fontosabbak lesznek a külsőségek, az értéktárgyak.