Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!


 csillagok_1_sor.gif


1950-es évek népi gyógymódja:


images.jpg


Világéletemben segítni volt a vágyam, 
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység, s mégis annyi kába,
Kevés garasát is viszi patikába.


Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra, ha nem is, más betegségre jó. 
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.

parna.jpg

Elviszik párnádat

termo_fold.jpg

földed,



marha.jpg

marhád,


paraszthaz.jpg


házad,


orvos.jpg

S ha szemére veted, bizony még ő lázad. 




jezus.gif



Azt mondja: nem isten,



mit sem tud már tenni,

Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit elvenni.



koldus.jpg


Bármily koldus legyél,

kiszívja a véred,



nyog.jpg
Nyögsz még egy darabig,



226_hullahaz.jpg

hullaház a véged.


Bocskoros gulyások,



juhasz.jpg

juhászok,


ven_neni.jpg

vén nénik,


Ezer baj gyógyszerét


tarisznya.jpg


tarisznyával mérik.




lohere.gif


1. Epéd, hogyha beteg, egyél bőven retket, 
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szalkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.



lohere.gif

2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján, 
Teaként iszogasd, pisiled momentán.


lohere.gif


3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása, 
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Teaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjad közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.


lohere.gif


4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben, 
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
a krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.


Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
"Krumplipüré" nem jó, vízben van az főzve.


Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.


lohere.gif


5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod, 
Sült krumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az, -az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.


lohere.gif


6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya, 
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.


Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel, mint teát, egész nap, mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.


lohere.gif


7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy, 
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete: rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed, mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak


Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod most már, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet


Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vond ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
a puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó, ha magad méred.


lohere.gif


8. Életed, ha megnyúlt tisztes öregkorban, 
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad: "oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök."
Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjelesnek.


Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég "dicske"
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjan mégy még ezen a nyáron.


Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne, nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat,
Találgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.


lohere.gif


9. Nincs szív a mellkasban, más van a bendőben, 
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő..


Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle.


lohere.gif


10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve. 
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.


Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró cékla lével, mint állód gurgulgatva.


lohere.gif


11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász. 
Ellene, testvér, tudod, mit csinálsz?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod, ami éppen illik.


 csillagok_1_sor.gif

kullancs.jpg

KULLANCS ELTÁVOLÍTÁSA

 

A belénkfúródott kullancsot minden erőszak nélkül egy szál gyufával könnyedén eltávolíthatjuk!

Nyálazzuk meg a gyufa fejét, majd közvetlenül a kullancs teste mellett lassan körözzünk, mintha kenegetnénk.

A kullancs pár másodperc múlva átmászik a gyufára-mert nagyon szereti a foszforos illatot, képes elhagyni miatta a testünket! Bár, ez nem tudományos eltávolítás, de biztosan mindig sikeres, sőt a kullancs feje még véletlenül sem marad bennünk!


lohere.gif

Fogyasszuk nyersen!

Sárgarépa:

Egy szelet sárgarépa úgy néz ki, mint egy emberi szem-
A pupilla, az írisz, a sugárirányú vonalak úgy néznek ki, mint az emberi szem.
És IGEN, a tudomány ma már tudja,a sárgarépa nagyszerűen feljavítja a szem vérkeringését és müködését.

Paradicsom:

A paradicsomnak négy kamrája van és piros.
A szívnek négy kamrája van és piros.A kutatások azt mutatják,hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, amik igazi táplálékai a vérnek és a szívnek.(lycopine:antioxidáns,hatása erősebb a C-vitaminnál,lassítja a sejtek öregedését)

Szőlő:

A szőlők fürtökben lógnak,formájuk, mint egy szív.
A szőlőszem olyan,mint egy vérsejt,a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért.

Dió:

A dió olyan, mint az agy,jobb és bal félteke,a kisagy és a nagyagy.
A gyűrődések és a behajtások olyanok,mint az agykéreg.
Tudjuk,hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést.


csillagok.gif

Kidney bab:

A vesebab segíti a vese működését és valóban úgy néz ki,mint egy vese.

Zeller,

Kínai kel, Rebarbara: A zeller,a kínai kel és a rebarbara olyanok ,mint a csontok.
Ezek erősítik a csontokat. A csontok 23% szódát tartalmaznak.
Ezek a zöldségek is 23% szódát tartalmaznak.
Ha nincs elég szóda az étrendben,a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontjaid meggyengülnek.
Ezek az ételek erősítik a csontvázat.

Avokádó:

Az avokádó,a padlizsán és a körte segítik az anyaméh és a méhnyak egészséges működését. Hasonlítanak is rájuk.

A tudományos kutatások szerint,ha egy nő heti egy avokádót fogyaszt,egyensúlyban tartja a hormonjait,megakadályozzák a nemkívánatos születési súlyt és megelőzik a méhnyakrákot.Pontosan 9 hónap kell, hogy az avokádó bimbóból érett gyümölcsé fejlődjön, több mint 14000 különböző élelem-alkotóelem található minden egyes gyümölcsben, a modern tudomány eddig csak 141-et tanulmányozott!


lohere.gif



Hogyan távolítsuk el a lerakódott meszet az erekből...


Ha az agyi erek, vagy a szívkoszorú erek beszűkültek, egyéb helyeken meszesedés kezdődött, igyunk naponta 1 kupicányi kivonatot a következő „vegyületekből".

30 gerezd nagyobb méretű nem vegyszerezett fokhagyma és 5 db egész citrom.

Elkészítése: a fokhagyma gerezdeket lehéjazzuk, aprítjuk, a citrom héjával együtt apróra vágjuk, majd az aprított fokhagymával együtt az egészet mixerben összedaráljuk. 1,1L vizet melegítünk, majd mikor már eléggé meleg az összedarált masszát beöntjük az edénybe és az első buggyanásig forraljuk.

FIGYELEM NEM SZABAD TOVÁBB FŐZNI! Egy kicsit hűtjük, tüllruhában leszűrjük, megnyomkodjuk majd a leszűrt levet üvegbe öntjük, hűvös helyen, vagy hűtőben tároljuk. Napi kupica „likőr akár főétkezés előtt, vagy utána egyaránt elfogyasztható. A gyógymódot kipróbálók állítják, hogy már 3 heti alkalmazás után érezhető az egész testnek fiatalos regenerálódása, meszesedés és ezek mellékhatásai, látás és halláscsökkenés akár el is múlnak.

A 3 heti kúra után tartsunk 8 nap szünetet, majd a kúrát megismételhetjük. Ezután általános eredmény áll be, és védettséget ad a meszesedés ellen 1 évre.

Ezt az olcsó ártalomtól mentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos évente megismételni. A fokhagyma kellemetlen szagát sem fogja érezni, így bátran mehetünk társaságba. Ennek ellenére a szervezetben a fokhagyma és citrom hatása teljes mértékben érvényesül. A meszesedés miatt szenvedő emberek ismét tudnak nyugodtan aludni, mert a fájdalmat, alvászavart okozó meszesedés az érfalakról és csontokról feloldódnak. Gyakori tapasztalat, hogy a tervezett szívműtétek a kúra után elmaradnak, mert a vérzsiradék és a mész feloldódott és eltávozott a szervezetből. A fogazat romlásának megelőzéséhez is jól bevált a fokhagyma gyógyhatása.


IDŐSÖDŐ FÉRFIAK SZEXUÁLIS KÉPESSÉGEIT RENDKIVÜLI MÉRTÉKBEN MEGNÖVELI!



lohere.gif

   


Ha sok vörös húst fogyasztunk...

 (disznó- marha-vad)



szervezetünk telítődik húgysavval és ez okozhat ízületi problémát is.

Évente 2x-i citromlé kúrával megszüntethetjük. A citromlevet kifacsarjuk és pohárból gyorsan megisszuk. Hamar le kell nyelni, mert a fogzománcot így nem bántja, utána le kell öblíteni vízzel.

Az első nap reggel 1db citrom (étk. előtt)

A második nap reggel délben 1 citrom.

A harmadik nap reggel-délben-este 1 citrom.

A következő napokon mindaddig növeljük,míg elérjük a 3-3-3 db-os mennyiséget, utána mindig 1db-al csökkentjük értelem szerűen.

Nincs gyomorégés, kipróbált népi recept!

lohere.gif

Api mézes terápia letöltése itt 

lohere.gif

Immun erősítő:


Első változat:

2 dl olivaolajba 10 db chili paprika


Második változat:

2dl alkoholba 10 db chili paprikát teszünk, és az alkoholba egyharmad rész méz is keverendő



A keverék elszíneződik, pár nap után és az olajat, alkoholt cseppenként felhasználhatjuk táplálék kiegészítőnek!


lohere.gif

Népi gyógymód - Gyuri Bácsi Videó:

http://gyorgytea.hu/cikkek-es-videok/gyuri-bacsi-beszel-a-meregtelenitesrol 

lohere.gif

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 161
Heti: 693
Havi: 2 680
Össz.: 1 137 077

Látogatottság növelés
Oldal: 28.Népi gyógymód 1950
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »