Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

lohere.gif

Minden szavaddal teremtesz.

 
 

Tudtad, hogy a lelki és testi egészségedre hatással van az is, hogy mit mondasz másoknak, vagy éppen milyen témáról beszélgetsz? Pedig ez így van, ezért nem árt, ha a tudod, hogy mikor kell megszólalnod és mikor kell lakatot tenned a szádra.

Minden szavaddal teremtesz. A KARMA egyik törvénye, amit, ha megértesz gyakran teszel majd lakatot a szádra!

 

A KARMA egyik törvénye, amit, ha megértesz gyakran teszel majd lakatot a szádra!

Buddha szerint azért fontos megtanulni hallgatni, mert “a beszéddel ölni tudsz”. Három percnyi dühöngés, veszekedés képes tönkre tenni 10 évnyi barátságot. Vajon megéri? Hát, bizony nem!

A szavaid meghatározzák a karmádat!

A védikus vallást gyakorlók nagyon odafigyelnek a mondandójukra, mert úgy vélik, hogy a kiejtett szavaknak mágikus energiájuk van. A felfogásuk szerint az ember azért kapott hangot Istentől, hogy képes legyen imádkozni, kapcsolatot teremteni a szeretteivel, de a sok beszéd, fecsegés már káros lehet.

Emellett ők úgy gondolják, hogy abból az emberből válik sikeres ember, aki képes irányítani a szavait, és kellemesen tud mindenkivel szót váltani. Azok viszont, akik hangosan, csúnyán beszélnek, mindig a hierarchia alján találják magukat.

Hogy is működik valójában a karma törvénye?

Az ayurvédikus felfogás szerint, minden embernek vigyáznia kell arra, milyen szavak hagyják el az ajkait, ugyanis a szavaknak erős energiájuk, teremtő erejük van.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a veszekedések 90%-a abból fakad, hogy mi emberek szeretünk véleményt formálni másokról és ennek hangot is adunk. A mindig kritizáló, személyeskedő emberek általában kudarcukat próbálják leplezni, mely az élet valamely területén rendszerint éri őket.

Megfigyelték, hogy azokban az országokban, mint Japán vagy Németország, ahol az emberek a kommunikáció felsőbb szintjeit birtokolják, az életszínvonal sokkal magasabb, mint máshol.

 

A karma törvénye: olyat kívánj másnak, amit magadnak is szeretnél!

„A szavak ölni tudnak!” – egyike Buddha sok ezer igaz gondolatainak. És valóban, pár perces harag véget vethet egy sok éve tartó barátságnak. Hiába a spirituális fejlődés, melyet az évek során esetleg bejárunk, elég egy rossz gondolat, netán szócsata valaki irányába és a karma törvénye működéses lép: mindazt, amit mondtunk a másiknak haragunkban, önmagunk felé fordul.

A karma törvénye: olyat kívánj másnak, amit magadnak is szeretnél!

 

 Nem árt ha tudod azt is, hogy ha kritizálsz valakit, akkor saját magadban negatív energiát alakítasz ki, bevonzva a negatív érzelmeket, ami az egyik legerősebb karmikus törvény. És ez fordítva is igaz, hiszen ha valakiről jókat mondasz, akkor pozitív érzelmek alakulnak ki benned, és ettől jól fogod érezni magad.

Minél több harag, irigység, egoizmus van benned, annál nehezebben tudsz valakivel kapcsolatban pozitívan nyilatkozni, kiemelni az illető jó tulajdonságát. És a negatív érzelmek végül felemészthetik az egész életedet, az alkotó, teremtő energiád elvész, és üressé válik minden pillanat.

Ne ess ebbe a karmikus csapdába!

 

 

sajat_foto.jpg

 

lohere.gif

 

 Ha tetszett, nyomj egy Like-ot is.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 108
Heti: 434
Havi: 2 421
Össz.: 1 136 818

Látogatottság növelés
Oldal: 379.Gondolat, szó, tett, szokás, jellem, sors...
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »