Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

lohere.gif

 

Diéta...

 

 

Eltűnik az első 5 kiló a hasadról!
A zóna-diétát egy biokémikus orvos, dr. Barry Sears dolgozta ki, aki immár több könyvben is bemutatta a fogyókúrát, valamint azt, hogyan és miként kell hatékony súlycsökkenést elérni kiegyensúlyozott táplálkozással.

A diéta egyik legfontosabb alaptétele, hogy a nap folyamán sokszor, öt alkalommal kell enni, így az anyagcsere folyamatosan pörög, ráadásul a falási rohamok és az éhezés érzése is könnyen elkerülhető.

Mik a szabályok?

A zóna-diéta nem írja elő ugyan semmilyen drága étel fogyasztását, ám a napi három főétkezést és a kétszeri nassolást igen. Mind az öt étkezés esetében fontos a fogások összetétele, aminél az étrend 30% fehérjét, 30% zsírt és 40% szénhidrátot ír elő minden egyes alkalommal, így ennek az aránynak nem a nap végére kell kijönnie, hanem minden étkezésnél.

Fontos szabály, hogy az első étkezésre már ébredés után maximum egy órával sor kell, hogy kerüljön, és a nap folyamán, még este sem telhet el öt óránál több nassolás vagy főétkezés nélkül. Lényeges faktor a zóna-diéta ételeinek megválogatása során a kalóriák száma, amiből naponta 1200-1500 megengedett, így egy közepes nehézséggel tartható étrendről van szó.

Az ételek kiegyensúlyozott fogyasztása miatt, ha szeretnéd, akár hosszú távon, hónapokon keresztül is folytathatod az étrendet. Ha a kúra hatékonyságát edzéssel fokozod, heti két kiló egyenletes fogyást is elérhetsz, ám akár enélkül is biztos öt kilót karcsúsodhatsz az első hónap végére, ha mindent betartasz.

 csillagok.gif

Mintaétrend öt napra

Első nap

Reggeli: turmix két evőkanál mandula, egy felkockázott alma, egy narancs, 250 milliliter 2,8%-os tej és egy pohár beáztatott chia mag felhasználásával - 337 kalória.
Ebéd: egy szénhidrátcsökkentett tortilla, 50 gramm sajt, negyed avokádó szeletelve, fél paradicsom, 120 gramm sült pulykamell, rómaisaláta-levelek, két evőkanál salsa - 428 kalória.
Vacsora: 120 gramm csirkemell két evőkanál olívaolajon megpirítva, fél hagymával, egy gerezd fokhagymával, 300 gramm paradicsomszósszal, 150 gramm babbal és ízlés szerint fűszerezve - 393 kalória.

Második nap

Reggeli: fehérjeomlett két tojásból, négy szál pirított spárga egy evőkanál olívaolajon elkészítve, 250 gramm eper, 120 gramm zabpehely, egy evőkanál szárított gyümölcs - 530 kalória.
Ebéd: 120 gramm csirke tojásfehérjével és szezámmagokkal panírozva, kevés olajban kisütve, két közepes édesburgonya párolva, fűszerezve - 400 kalória.
Vacsora: 150 gramm lazac fóliában sütve, fél kaliforniai paprika, fél hagyma, 250 gramm brokkoli, egy kanál olívaolaj köretként és egy közepes alma mint desszert - 353 kalória.

Harmadik nap

Reggeli: 200 gramm cottage sajt, egy teáskanál lenmagolaj, egy alma reszelve, 125 gramm bogyós gyümölcs, öt teáskanál mandula - 324 kalória.
Ebéd: 120 gramm csirkemell pitában 30 gramm sajttal, 80 gramm kelbimbó, fél evőkanál majonéz, két teáskanál mustár, desszertként egy fél sárgadinnye - 456 kalória.
Vacsora: 80 gramm árpagyöngye főzve, 120 gramm marhahús fél paradicsommal, fél hagymával, 120 gramm gombával, 100 gramm zöldbabbal, egy teáskanál szójaszósszal kisütve - 355 kalória.

Negyedik nap

Reggeli: rántotta egy tojásfehérjéből, 85 gramm sonkából, 200 gramm cukkiniból, egy kis hagymából, 200 gramm gombából és fél evőkanál olívaolajból, ízesítésként só, petrezselyemzöld és Worchestershire-szósz megengedett - 344 kalória.
Ebéd: fél alma, saláta 80 gramm csirkemellel, 125 gramm vegyes zöldséggel, negyed hagymával, egy gerezd fokhagymával, 80 gramm főtt babbal, 100 gramm salátalevéllel, 60 gramm sajttal és hét szem olívabogyóval - 323 kalória.
Vacsora: hat salátalevélbe csomagolva egy fél szeletelt paprika, fél hagyma, 200 gramm paradicsom, 120 gramm pirított, darált pulykamell, 80 gramm bébispenót, egy-két evőkanál majonéz, desszertként egy fürt szőlő - 338 kalória.

 

Ötödik nap

Reggeli: 175 gramm görög joghurt - alacsony zsírtartalmú -, 250 gramm eper, 200 gramm bogyós gyümölcs, kilenc szem mandula - 327 kalória.
Ebéd: 150 gramm csirkemell, 100 gramm római saláta, öt koktélparadicsom, két evőkanál vinaigrette, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, desszertként egy körte - 526 kalória.
Vacsora: 120 gramm sült, sovány halhús egy evőkanál olívaolajjal és egy fél citrom levével, köretként zöldségek: hagyma, gomba, paradicsom, spenót, összesen 300 gramm, fűszerként bazsalikomot és fokhagymát használhatsz - 360 kalória.

 
A legjobb zsírolvasztó tea

A finom, illatos, fogyasztó teákkal igazi élvezet a fogyás. Ismerd meg a leghatékonyabbat, mely nemcsak a zsírt égeti, de a rák kialakulását is megelőzheti.

 

http://megachi.hupont.hu/14/zold-tea

 

lohere.gif

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 133
Tegnapi: 316
Heti: 935
Havi: 5 223
Össz.: 1 133 720

Látogatottság növelés
Oldal: 191.Itt a lehetőség...
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »