Megbocsátani annyit tesz, mint elfogadni a másik emberben lakozó értéket még akkor is, ha helytelen cselekedetét elítéljük.
A negatív érzések folyamatos stresszt idézhetnek elő.
A hosszan tartó harag, gyülölet, irigység majdnem olyan, mint egy belső méreg, amely egészségünket rongálja, amíg be nem következik a betegség!
Veszélyes dolog haragtartónak lenni, mert állandósulhatnak krónikus problémáink.
Negatív érzésektől az ember nem lesz jobban, sokkal valószinübb, hogy neki fognak ártani, ésnem az utált személynek.
Az ember hajlamos megindokolni, hogy miért haragtartó.
Az "elmérgesedés" tartós harag esetén olyan hatása lehet a szervezetre, mint az elfertőzött sebnek.
Legjobb, ha megszabadulunk a haragunktól.
- Irjuk le miért haragszunk, ez segít, hogy távlatból láthassuk az érzéseinket.
- Azonosítsuk, mi hasznunk származhat a haragból.
- Felejtsük el, kinek van igaza, kinek nincs, -ne rágódjunk a haragunk okán, mert így soha többé nem feledkezünk meg róla.
-Ne várjuk a bocsánatkérést, mert valószínüleg soha nem következik be.
Egyszerüen nincs értelme feltételeket szabni,mert ez ugyanaz, mint amikor igazolást keresünk a haragunkra.
- Legyünk tisztában azzal, hogy az elengedés időbe kerül, de végső soron megéri az egészségünk érdekében megtenni!
- Ha felkészültünk, próbáljunk megbocsátani! Csupán ekkor leszünk képesek felejteni....
A meg nem bocsátott sérelmek olyanok, mint a békés tengerbe vetett kövek, amelyek fodrozódást, örvényt keltve háborgatják a nyugodt vízfelszint. Ha egyszerre sok sérelem ér bennünket, életünk előzőleg nyugodt vize a bánat háborgó tengerévé válhat.
Idézzünk fel egy olyan alkalmat, amikor megbántottak minket. Ha keserűen ragaszkodtunk fájdalmunkhoz, nyoma sem volt békességünknek. Ha engedtük lelkünkbe lopakodni a harag és megbántottság érzését, azzal megzavarhattuk családunk, barátaink vagy munkatársaink békéjét is. Ha bosszúságunkat azután továbbadtuk másoknak, láthattuk, hogyan söpör keresztül fájdalmunk negatív hatása a családunkon, közösségünkön vagy munkahelyünkön.
A megbocsátás viszont csillapítja a zűrzavart, tompítja azt a vágyat, hogy haragunkat máson töltsük ki, összetart családokat, és harmóniát hoz emberi kapcsolatainkban. Olyan mint a nyugalom szigete a dühös tengeren: gyakran keressük, ám ritkán találjuk meg.