Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

 lohere.gif

A görögdinnye:

 

 Nemcsak finom, egészséges is!

 

gorog_dinnye.jpg

A görögdinnye piros színét a
likopin adja, amely csak néhány növényben fordul elő, például a paradicsomban. Laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatták, hogy a likopin a szívre, az érrendszerre, valamint daganatos betegség megelőzésében igen fontos szerepet játszik.

Ezen kívül a görögdinnye nagy mennyiségben:  

B6, C, E, vitamint, folsavat, vasat, mangánt, és káliumot 

tartalmaz, ami igencsak szép eredmény annak fényében, hogy a dinnye 90 százaléka víz. A benne található vitaminok jó hatással vannak kötőszöveteink rugalmasságára, valamint a vérkeringésünkre, viszonylag pedig fokozza a mangán a pajzsmirigy működését, és elősegíti  a zsírégetést, így tökéletesen alkalmas fogyókúrához is.

likopinban_magas.jpg


A másik lehetőségünk, hogy a magok színéből próbálunk meg következtetni a dinnye ízére - ha feketék a  magok, akkor a népi és zöldséges bölcsesség szerint a dinnye íze jó lesz. Mi kipróbáltuk, és működik. A kocogtatás és egyéb praktikák sok esetben egyáltalán nem válnak be, egész dinnyénél nincs tuti tipp, talán csak annyi, hogy mindenképpen olyat válasszunk, aminek a szára még nem száraz, ugyanis ha sárgás, az arról árulkodik, hogy a dinnye nem friss. 

 

csillagok_1_sor.gif 

A hieroglifák tanúsága szerint a görögdinnyét már az egyiptomiak 5000 évvel ezelőtt is ismerték. Nagy tisztelet övezte, Szeth istennel hozták kapcsolatba, és a fáraók sírkamrájába is helyeztek néhányat. Európába a 13. századba került a mórok közvetítésével, az első írásos emlék pedig Angliából származik, és 1615-ben keletkezett. A görögdinnyét az észak-amerikai indiánok is ismerték, a Mississippi völgyében hoztak létre ültetvényeket. 

dinnye_2.jpg
Egy elmélet szerint a görögdinnye elnevezése nem a görögökre utal, hanem a dinnye azon tulajdonságára, hogy rendszeresen elgördül, elgurul.  

A tisztító- és fogyókúrázók egyik alapvető tápláléka, 100 gramm dinnyében 0,5 gramm fehérje, 0,2 gramm zsír és maximum 8.5 gramm szénhidrát található. Bár víztartalma 90 százalék, kiváló kálium-, kalcium-, vasforrás, C és B1, B2 vitamint is tartalmaz.

Egy texasi kutatóintézet eredményei szerint a görögdinnye egyes alkotóelemei a Viagrához  hasonló hatásokat váltanak ki a vérerekben. Ha hihetünk a tanulmánynak, a görögdinnye nemcsak vesetisztító növény, hanem afrodiziákum is.  

Dinnyepuding és dinnyesör

A dinnyét általában magában, saláta vagy bólé formájában fogyasztják,  különleges receptek:

Olaszországban puding készül belőle mandulával, fahéjjal.

A dinnye magoktól megszabadított húsát leturmixolják, a levet cukorral és kukoricaliszttel egy serpenyőben elkeverik. A keveréket nagy tűzön néhány percig főzik, folyamatos kevergetés mellett, amíg a puding élénkpiros színű lesz. Fahéjjal ízesítik, és amikor kihűlt, étcsokoládé-szeleteket és pisztáciát tesznek a tetejére. A tálalásig az ízeket hűtőben érlelik össze.

 

csillagok_1_sor.gif 

Sárgadinnyét télen is ehetünk


A dinnye héját is fel lehet használni, pickle (fűszeres szósz) készül a darabokra vágott héjból gyömbérrel, ecettel és fahéjjal. A két nyári legnépszerűbb frissítőt egyesítő dinnyesör Oroszországból származik, de újabban a nyugati sörfőzdék is kísérleteznek a frissítő nyári itallal. Azt remélik, hogy az édes itallal a sörtől eddig idegenkedő hölgyekkel is megkedveltetik a habzó nedűt. 

Variáció sárgákra

Bár a szó szoros értelmében vett őshazája Afrika, a sárgadinnye nemesítésével Ázsiában kezdtek el foglalkozni, ezért sokan Indiából származtatják. Az ókori görögök és a rómaiak már fogyasztották, de a sárgadinnye akkoriban egyáltalán nem emlékeztetett a mai formájára: kisebb volt és nem volt igazán édes.

Mintegy 700 fajtája  ismert. A közepes méretű kantalup egy településről kapta a nevét, ahol a pápa nyári rezidenciáján termesztették a szerzetesek.  Létezik ananászdinnye is, a 2-3 kilós kaszaba megjelenése nem túl bizalomgerjesztő, de a zord, ráncos külső édes, fehér húst takar. A cukordinnye héja sima, a mézdinnye pedig nevéből következően mézédes, ami az árán is meglátszik. A görögdinnyével ellentétben bizonyos sárgadinnye-fajtákat télen is fogyaszthatunk, és van karácsonyi dinnye is. 

 

csillagok_1_sor.gif 

8_kg-os_dinnye.jpg

 

Nagyjából 500 fajtája van, melyek színükben, ízükben vagy érési idejükben különböznek egymástól. Súlyuk négy és tíz kilogramm között mozog. Az érett, -megkopogtatáskor mély hangja van. A kiválasztásnál figyelj arra is, hogy sima és mindenhol szép zöld legyen. Segítségedre lehet a kacs: ha elszáradt, biztosan érett gyümölccsel van dolgod.

Méregteleníts dinnyével!

A kitűnő vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító. Mivel 90%-ban vízből áll, jól átmossa méregteleníti a szervezetet, a vért és a beleket is kitisztítja. Fogyasztása hasznos, ha betegségből lábadozol, mert pótolja vizet, és elősegíti a gyógyulást a szervezet kitakarításával.

Elősegíti a fogyást

Magas víztartalmának köszönhetően igen kevés kalóriával, zsírral, fehérjével és szénhidráttal rendelkezik, ezért kitűnő alapanyaga lehet a különböző diétáknak. Tarthatsz kifejezetten dinnye diétát. A gyümölcs nem kényszerít koplalásra, mert kalóriaszegény ugyan, de nagyon laktató, mindemellett tartalmazza a szükséges ásványi anyagokat.
Egy napra is érdemes kúrát tartani, de a három nap számít ideálisnak. A diéta ideje alatt kiegészítheted sovány tejtermékekkel, zöldségekkel és teljes kiőrlésű kenyérrel.

 

lohere.gif

 

Együnk annyi görögdinnyét, amennyit csak tudunk!

 

Egy asztalon tányérokon szeletelt görögdinnyék.

A görögdinnye csodálatosan hidratáló gyümölcs, hiszen 90 százalékban vizet tartalmaz, de kitűnő forrása a vitaminoknak és az ásványi anyagoknak is. Ez a gyümölcs alacsony kalória-tartalommal rendelkezik, viszont rengeteg értékes mikrotápanyagban gazdag, mint például cink, magnézium és kálium. Fokozza az immunitást,,javítja a szív egészségét és még a vércukorszint szabályozásában is aktívan részt vesz.

A görögdinnyében található magnézium nagyon lényeges az anyagcsere folyamtokhoz, míg a cink az emésztést, a sejtek növekedését és az idegrendszert támogatja.

A görögdinnye pozitívan hat a bőrünk állapotára is, hiszen nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns C-vitamint, amely még az olyan bőrbetegséget is kezelheti, mint az ekcéma. A gyümölcsben található cink lassítja az öregedési folyamatokat, hiszen részt vesz a sejtosztódásban és a fehérjeszintézisben is.

 csillagok_1_sor.gif 

A görögdinnye a szív egészségére is pozitívan hat, mivel jó forrása az egyszeresen és a többszörösen telítetlen zsírsavaknak. A jó zsírok jó szolgálatot tesznek a szívroham és a stroke megelőzésében. Ez a lédús gyümölcs magnéziumot is tartalmaz, ami szintén jót tesz a szív működésének és nagyon hatékony a vérnyomás szabályozásában is.

A görögdinnye gyulladáscsökkentő, antioxidáns és értágító hatással is rendelkezik, így nemcsak a szív, hanem az erek egészségét is védi.

Mint említtettük, a gyümölcs magnéziumot is tartalmaz, amely a szénhidrát anyagcserét is segít szabályozni, ami pedig közvetlenül befolyásolja a vércukorszintet – így a görögdinnye segítségünkre lehet a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében.

Vasban is gazdag ez a nyári gyümölcs, amely szintén fokozza az immunrendszer működését. A gyümölcs a B-vitaminok gazdag tárháza is, így az idegrendszer védelmét is ellátja. Hasznos lehet idegrendszeri zavarok és a demencia megelőzésében.

A görögdinnye olyan mikrotápanyagokat tartalmaz, amelyek segítenek az energiaszint fenntartásában. Ezáltal sokkal energikusabbak és aktívabbak lehetünk, még akkor is, ha odakint tombol a kánikula és nagyon meleg van. A sok-sok csodálatos egészségügyi hatása mellett nagyszerűen hidratál és felfrissít bennünket.

 

lohere.gif

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 66
Tegnapi: 99
Heti: 592
Havi: 2 579
Össz.: 1 136 976

Látogatottság növelés
Oldal: 73.A görögdinnye...
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »