Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

lohere.gif

 

 Este hét után nem szabad enni?

 

Bizonyára sokan hallottatok már arról az íratlan szabályról, mi szerint este hat után már jobb, ha nem eszünk.


A késő esti falatozásnak valóban van köze a testsúlynövekedéshez, ha pedig elhagyjuk, akkor esélyes, hogy fogyni fogunk, bár ez leginkább akkor igaz, ha korán ágyba is bújunk, hiszen normál esetben lefekvés után viszonylag kevesen ébrednek, vagy kelnek fel azért, hogy kimenjenek a konyhába, és kifosszák a hűtőt.

A Birmingham Young University kutatást is végzett a témában. A kísérletekben résztvevők két hétig nem ehettek este 7 és reggel kilenc között, és mindannyian fogytak legalább fél kilót. Amikor pedig a következő két hétben ehettek ilyenkor is, a hónap végén a mérleg mindegyiküknél egy kilóval többet mutatott, mégpedig azért, mert átlagosan 230 kalóriával többet vittek be naponta, mint az első két hétben.

 


Természetesen, ha valakinek kimaradt a rendes vacsora, vagy esetleg annyira megéhezik este, hogy nem tud aludni, annak nem tilos bekapnia néhány falatot. Már csak azért sem, mert ha valaki huzamosabb ideig nem eszik olyankor, amikor tényleg éhes, az akár evészavarok kialakulásához is vezethet.

Így vacsorázzon későn

A késői vacsorához érdemes kis mennyiségeket választani, illetve teljes értékű tápanyagokat bevinni. Ke!

Ha valaki gyakran érzi magát éhesnek késő este, annak az is lehet az oka, hogy napközben nem eszik eleget, - így jó ötlet lehet valamennyivel növelni a reggeli és az ebéd mennyiségét. Így a hat órás szabály betartása sem fog gondot okozni. Szintén segít, ha többször eszünk keveset, tehát tízórait és uzsonnát is fogyasztunk.

Ha pedig alkalmanként mégis éhesek vagyunk este, együnk nyugodtan, mert tilosnak semmiképp sem tilos, de a rendszeres lefekvés előtti nassolás valóban nem egészséges, ezért mindig érdemes arra törekedni, hogy inkább napközben együnk nagyobb mennyiségeket.

 lohere.gif

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 62
Tegnapi: 161
Heti: 749
Havi: 2 736
Össz.: 1 137 133

Látogatottság növelés
Oldal: 221.Vacsora este 7 után?
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »