Egészség és lehetőség!

Ne fuss az egészséged (a kincsed) után, hanem őrizd meg azt! A testünk ha beteg, - csak akkor képes meggyógyulni, amikor ebben segítünk neki. - Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!

 lohere.gif

 Nátrium-glutamát (E-621) hatása az idegrendszerre

 

 

a nátrium-glutamát fogyasztását követően 2-48 órán belül bármikor jelentkezhetnek a panaszok, ráadásul egyénenként változó az is, mekkora mennyiségű nátrium-glutamát elfogyasztása után reagál valakinek a szervezete.

Igazából szerencsésnek mondhatóak azok, akik reakciót mutatnak erre az anyagra, és elkerülik, ugyanis mindenkinél okoz károsodást, csak van, akinél csendeskén, a felszín alatt munkálkodik! 

 

A nátrium-glutamát széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag, - érdekessége, hogy teljesen íztelen.

 

Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a gyanútlan fogyasztó.

Mi a gond vele?

********************************

Vakságot okozhat az ízfokozó_2

Látáskárosodást is okoz


A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis IDEGMÉREG. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat.
********************************

A következő tüneteket okozhatja:

migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok.

Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik.

01 Place 21844 1 Peters

 

A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. (Elekronmikroszkópos felvétel fluoreszcens fehérjék segítségével figyelték meg egy zebradánió kötőszöveti sejtjeit, és valós időben nézték végig a vér-agy gát kifejlődését.

A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is pl. Parkinson, vagy Alzheimer -kór. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.

A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.

A aszpartámot tartalmazó szénsavas üdítők nem tesznek jót a rákkal küzdőknek, hiszen ez a mesterséges édesítőszer elősegíti a mellrák fejlődését, de a limfóma kialakulásáért is felelős lehet. Emellett hozzájárulhat az inzulin rezisztenciához, de akár születési rendellenességeket okozhat, valamint a szívroham esélye is megnőhet, ha rendszeresen ezeket az üdítőket issza valaki.

Mégis minek köszönhető töretlen lendülete?

 

Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott könnyen eltűnnek a tömeges fogyasztói panaszok és könnyű szőnyeg alá söpörni a kutatási eredményeket.

Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra. A nyugati orvosi modell nem veszi figyelembe az élelmiszer bevitelt és az élelmiszereken keresztül felhalmozódott kémiai anyagok hatását, ezért sokáig az FAO vagy az EU szakértői elbagatellizálták a jelenséget mondván, nincs tudományos bizonyíték a glutamát egészségügyi kockázatára.

A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb. A Független Egészségtanács Fórumában megjelent cikk szerint a glutamát kerülendő, egészségkárosító hatású adalékanyag. Addig is, amíg eltűnik az élelmiszerekből - erre sok esélyt nem látok, figyeljünk az összetevőkre.

*****************************
Ma már sokan tisztában vannak a glutamát káros hatásával, ezért A GLUTAMÁTOT CSELESEN KÜLÖNBÖZŐ NEVEK ALATT REJTIK EL az ételek összetevőiben.

 

Minden feldolgozott ételben, gyorséttermek ételeiben, levesporokban, leveskockákban,

konzervekben, mártásokban,

virsliben, felvágottban, fűszersókban, fűszerkeverékben,

 

szójatermékben, üdítőben, chipsekben és sorolhatnám, megtalálható a nátriumglutamát. 

 

Ha ezekkel találkozol, ne vedd meg:

 

E-621,

hidrolizált növényi fehérje,

élesztő kivonat, - autogénezett élesztő,

ízfokozók, - kálcium kazein, - nátrium kazein,

texturált fehérje.

Ha ezeket látod az élelmiszer címkén, akkor biztos, hogy glutamáttal akarnak megetetni.

 csillagok_1_sor.gif

ÉTELIZÉSÍTÓ - tartósító nélkül 

Hozzávalók:

1 kg sárgarépa
1 kg fehérrépa
1 kg kápia vagy paradicsompaprika
1 kg paradicsom
1 kg vöröshagyma
2-3 nagy fej fokhagyma
4 db zeller
50 dkg karalábé
50 dkg karfiol
50 dkg kelkáposzta
petrezselyem zöldje
zeller zöldje

Elkészítés:
A hozzávalókat meghámozzuk, összevágjuk, vagy húsdarálón ledaráljuk. Egy nagy tálban 1 kg sóval jól elkeverjük, és 24 órát állni hagyjuk, időnként megkeverjük. Üvegekbe töltjük. 

Le lehet sütni, vagy aszalni a hozzávalókat.

csillagok_1_sor.gif

Védekezés a toxin ellen:

 

Rendeld meg most:

kislacikah@freemail.hu

csillagok_1_sor.gif 

Naponta mindössze az egészség védelem egyszáz forintba kerül, 

- havi 3 000Ft

másnaponként reggel megiszol 15 ml alveo-t éhgyomorra,

 beviszel másfél liter ásványvizet naponta, hogy kimossa a feloldott toxinokat salak, és méreganyagokat.

Betegség, - panaszok esetén: napi 30ml kell!

 

lohere.gif

Video:

http://www.rtlklub.hu/musorok/reggeli/cikk/354883

 Az egész emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig glutamát receptorokat tartalmaz.

A szív elektromos irányító rendszere: számos glutamát receptorral rendelkezik.

A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik. Tehát mikor nátriumglutamátot eszik valaki (E621), akkor a vérében a nátriumglutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is. Ezért rohannak sokan wc-re étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a nyelőcső és bél receptorai.

Előfordulhat, hogy irritábilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is romolhat az állapot.

Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert megzavarja a szív áramellátását a túlzott glutamát fogyasztása.

A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget állapítottak meg. A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor hiperérzékennyé válik.

Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a glutamát receptorok miatt, ha nem szednek extra magnézium kiegészítőket. Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás kólát isznak edzés előtt, akkor túlizgatják a glutamát receptorokat, és emiatt rendkivűl megnő a veszély, hogy szívinfarktust kapjon az illető.

Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet edzés előtt? Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy “a halál oka: nátriumglutamát”. Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a nátriumglutamát kutatások eredményeiről. Felhúzott szemöldökkel néznek egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus.

Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak.

Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét, hogy óvakodjanak a nátriumglutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét .

A bébiételekkel ugyanez a helyzet. Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz.

Kivették a színtiszta nátrium-glutamátot, és átnevezték, “hidrolizált fehérje” és “kazeinát” valamint egy tucat más névre. Az összes bébiétel címkéjén látható, tele vannak nátrium-glutamáttal.

Szegény anyukák, tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét. Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, hogy ne adjunk neki semmilyen toxikus ételt.
Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte hízlalni az állatokat.

Ha kivonnák a forgalomból, a gyártók százmilliárdokat veszítenének. Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel. És azzal, hogy a nátrium glutamát által okozott tüneteket, betegségeket kezelik.

A kormánynak ez így nagyon jó, ők kontrollálják az élelmiszer törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló termékek ajánlott bevitelét kezelik. Ne izgassa fel magát, Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény!

Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret tartja előnyben a tápanyag dús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy állandóan sült krumplit kiván köretnek? Ismerős, ugye?

A nátrium-glutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele vannak az étvágyát irányító glutamáttal. Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából. Ezért is nő a hátsó felük, és egyre nagyobb lesz.
Az elhízáson kívül metabolikus szindrómát is okoz, így leptinérzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt/leadott energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza. Dr. Blaylock azt is bebizonyította, hogy nagyon kevés nátriumglutamát elég a leptin érzéketlenség kialakulásához.

A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A szójabab természetes módon nagy mennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval többet, mint bármelyik növény, zöldség. A szója hidrolizálása során a szója fehérje elválik a glutamáttól.
A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben. A vegetáriánusok úgy eszik az ilyen ételeket, mintha ezek lennének a legegészségesebbek a világon.
Ne feledjük, a nátriumglutamát a legizgatóbb “méreg”. Minél több van belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni belőle.

 

 

lohere.gif

 

 Ha tetszett, nyomj egy Like-ot is.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 211
Tegnapi: 316
Heti: 1 013
Havi: 5 301
Össz.: 1 133 798

Látogatottság növelés
Oldal: 85.Ízfokozó...
Egészség és lehetőség! - © 2008 - 2024 - megachi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »